Bejelentkezés

x
Search & Filters

Rat Scabies visszatért a The Damned-be



2022-ben hosszú évek után ismét a klasszikus felállásában koncertezett a The Damned, és úgy tűnik, az újraegyesülésnek lesz folytatása is, Rat Scabies dobos ugyanis hivatalosan is újra tagja lett a legendás brit punk-rock bandának.
 
"A 2022-es közös bulik után a többiek kiadták a Darkadelic című új albumot és azzal turnéztak, most pedig ideje megint valami mást csinálni. Még mindannyian élünk, lélegzünk és fel tudunk menni a színpadra, úgyhogy mikor nyomjuk, ha nem most? Ráadásul sok rajongó is szívesen látna minket együtt. A műsorunk gerincét valószínűleg a The Black Album és a Strawberries lemez dalai adják majd, de néhány további klasszikust is becsempészünk a setlistbe. Először Japánban és Ausztráliában fogunk játszani, aztán jönnek a jövő nyári fesztiválkoncertek, majd pedig egy alapos brit turné 2024 vége felé, amelynek keretében a tervek szerint a Roundhouse-ban is fellépünk három egymást követő estén. Ezer szállal kötődünk ehhez a helyhez. Annak idején olyan bandákkal játszottunk ott, mint a The Troggs, a The Adverts és a Motörhead."