Bejelentkezés

x
Search & Filters

Phil Demmel: "99%-ban személyes okokból szálltam ki a Machine Head-ből"



Phil Demmel 15 évig volt a Machine Head tagja, 2018-ban azonban úgy döntött, kilép a zenekarból. A gitáros azóta sem árult el konkrét részleteket ezzel kapcsolatban, de egy friss rádióinterjúban elmondta, hogy 99%-ban személyes okok álltak a háttérben és azonnal megkönnyebbült, miután tudatta a többiekkel, hogy kiszáll.
 
 
"Sok mindent láttam és átéltem a bandával. Nagy kaland és hatalmas élmény volt. Egy izgalmas zenei utazás, amiből rengeteget tanultam. Csak a szép dolgokra szeretnék emlékezni: a közösen elért sikerekre, a dalokra, a koncertekre és a találkozásokra. A feleségemet is a Machine Head-nek köszönhetően ismertem meg, és ezért örökké hálás leszek a zenekarnak.
 
Ami a kilépésemet illeti, 99%-ban személyes okok álltak a háttérben. A végén már aludni sem bírtam. Éreztem, hogy valami mérgezi az agyamat és a szívemet, és tudtam, hogy muszáj megszabadulnom ettől, de mégis próbáltam ezt húzni-halasztani, amíg csak lehetett. Végül aztán történt valami, aminek hatására eldöntöttem, hogy tényleg ennyi volt, mert egyszerűen nem maradhatok tovább ebben a bandában, és azonnal meg is mondtam a többieknek, hogy kiszállok. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz velem ezután, de rögtön megkönnyebbültem. Mosolyogtam, boldog voltam és tudtam, hogy ez volt a helyes döntés."