Bejelentkezés

x
Search & Filters

Kisujjgyakorlat a profibb fajtából, Richie Kotzen, SFV (koncertbeszámoló) - 2024.07.04., Dürer Kert



Richie Kotzen, SFV - 2024.07.04., Dürer Kert
 
Mert azt mindenkinek el kell fogadnia, azért ennél tud többet is az amerikai gitárfenomén, még akkor is, ha a műfajában ez az előadás, még így fél gázzal is, bőven a kimagasló kategóriába számított.
 
Az estét, mint legutóbb is, amikor itt járt Kotzen (a The Winery Dogs társaságával), a hazai SFV kezdte, és ismét csak azt tudom elmondani a teljesítményükről, hogy nagyon szórakoztató, lubickolnak a nyolcvanas évek feelingben. Tök jók a fazonok, mellette remek hangszeres teljesítményeket is nyújtanak a srácok, és tényleg figyelemre méltó, amit megmutattak repertoárjukból a szépen gyarapodó közönségnek. Most azt is kifigyeltem, hogy milyen jó kis dalszerkezetekkel operálnak, az alap, a már milliószor eljátszott témákat egész ügyes, progresszív betétekkel teszik egyedivé, olyan SFV ízűvé. Nem volt nagyon elspórolva a hangerő, és a keverés sem, mellé még nagyon jó fényeket is kaptak a negyvenpercnyi játékidejükhöz a fiatalok, a főműsor puritán színpadképéhez képest meg pláne. Sok-sok koncertet kívánok nekik, és ha a rutin is ott lesz az ereikben, még gördülékenyebb lesz a produkció. 
 
SFV
 
Rövidke színpadbontás után besétált hűvösen Richie Kotzen, utána a két kiváló zenész, a basszusgitáros, Dylan Wilson, és a dobos, Kyle Hughes, akik azért igen magasra emelték Kotzen mellett-mögött az este színvonalát.
 
Nagyon egyszerű színpadképpel nyomultak: dob, mellette kétoldalt a két hangszererősítő, némi kékes világítás, hogy tényleg csak a zenére fókuszálhasson mindenki. Kotzen, még így, a csípőből letolt 1 óra 20 perc alatt is elkápráztatott mindenkit a tudásával (megkockáztatom, ha álmából riasztanánk fel gitárosunkat, akkor is pont ilyen szinten pengetne, és énekelne), és teremtettek így trióban, nagyon élvezetes zenei hullámokat, hangulatokat a közönségnek.
 
 
Fontos kiemelnem élőben is ezt a fátyolos énekhangot, a soulos, bluesos, rockos hangképzéssel, a gitáron, minden tekintetben óriási, és szerteágazó, majd minden műfajt megjárt zenei tudást, ezek a képletek teszik jelentős tényezővé Kotzent, s ha még mellette ilyen képességű zenészek vannak a színpadon, az átlagon felüli teljesítményt eredményez a nézőknek, a sok pályatársához viszonyítva. Viszont az is igaz, hogy amikor kiváló zeneszerzői vénával megáldott társakkal komponál, sokkal izgalmasabb tételek kerülnek ki Richie kezei alól is.
 
Richie Kotzen
 
A gitár hangja nagyon sűrű hangszínnel horzsolt: a lassú daloknál simogatott, a szólóknál pedig elvarázsolt mindenkit. Dylan Wilson is hasonló magasságokban kezelte basszusgitárját, a kis szóló betétjeiben, pedig trükkös, játékos hangszínekkel adott még apró csodákat a teljesítményéhez, és ő bizony végig nagyon sokat vokálozott Kotzennek.
 
Dylan Wilson
 
Mögöttük a dobos, Kyle Hughes, a minimál dobcuccán ütött olyan hihetetlenül jókat, hol jazzesen, hol ultrabrutál rockosan, hogy miatta is húzott a produkció, mint a gőzmozdony. Mellette pedig a fazon sem volt gyenge a fekete trikójában, a loboncával, az „EszTéKá” keretes szemüvegével, ami alól egy pillanatra sem tűnt el a fülig érő vigyorgása, és ezek mellé még csoda vokálok is fértek a teljesítményébe.
 
Kyle Hughes
 
A power dalok iszonyatos energiával szólaltak meg: például a „Love is Blend”, vagy az új „Cheap Shots”, a lassabb szerzemények pedig nagyon intim hangulatokat eredményeztek. Kiemelném a „Fear”-t, a minden porcikájában megpakolt, teletömött gitárszólóival, amely nóta alatt annyi hang zúdult ránk a telecasterből, hogy épp ésszel fel sem lehetett dolgozni, és az utána következő „Doin What the Devil Says to Do” sem volt egy gyenge eresztés, ott pedig lelkünket elkápráztató hangulatot varázsoltak a zenészek.
 
A problémám tényleg csak a rövidke műsoridő, és a minimál kommunikáció volt, tíz dal után levonultak a zenészek, és a visszataps is már csak három szerzeményt hozott. No, jó, lehet sűrű a turné, és ezért volt kicsit fáradtabb Richie „Über Fenomén” Kotzen, de azért még élvezkedett volna az a majdnem teltháznyi rajongója, még néhány félórát, ezen az egyébként csodás zenei utazáson.
 
 
Rici
 
Fotók: Béres Máté