Bejelentkezés

x
Search & Filters

Pearl Jam

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1990

További képek

Biográfia: 

A Pearl Jam egy amerikai rockegyüttes, amely az 1990-es évek elején Seattle-ben alakult. Az eredeti felállásban Eddie Vedder (ének), Jeff Ament (basszusgitár), Stone Gossard (ritmusgitár), Mike McCready (szólógitár) és Dave Krusen (dob) szerepeltek. Azóta a dobosok helyén több változás történt, jelenlegi és valószínűsíthetőleg végleges dobosuk (1998 óta) az egykori Soundgarden-tag, Matt Cameron. Az utolsó két albumon és az ezeket követő turnékon azonban új zenész is csatlakozott az ötösfogathoz: Boom Gaspar, aki billentyűsként működik közre, ám hivatalosan nem számít zenekari tagnak.

Rögtön az első lemezükkel, az 1991-es Tennel átütő sikert értek el. Az „alternatív rock-robbanásnak” is nevezett grunge népszerűvé válásában főszerepet játszottak a „seattle-i négyes” tagjaként (a Nirvana, Soundgarden és Alice In Chains társaságában), ám a Pearl Jam az egyetlen ezek közül, amely a mai napig fennáll, és lemezeket készít. Világszerte hozzávetőlegesen 60 millió albumot adtak el, ebből 30 milliót az Egyesült Államokban. Ezzel kiérdemelték „a ’90-es évek legnépszerűbb amerikai rockegyüttese” címet. Mindezt annak ellenére sikerült elérniük, hogy a második lemezük megjelenésétől kezdve bojkottálták a videoklipek készítését, a lehető legtöbbször elkerülték az interjúadást, és az összes médiában való szereplést, sőt: pert indítottak a Ticketmaster koncertjegy-forgalmazó cég ellen, és ezalatt koncerteket sem adtak.

A kezdetek (1984–1991)

A Mother Love Bone együttes


Elsőként Stone Gossard és Jeff Ament próbálták ki magukat a zeneiparban a Green River nevű együttesben. Ez azonban hamar feloszlott. A tagok egyik feléből a Mudhoney, a másikból (Stone Gossard és Jeff Ament) a Mother Love Bone zenekarok alakultak. Az új együttes énekese, Andy Wood még a két stúdióalbum (Apple és Shine) megjelenése előtt herointúladagolás következtében meghalt. Andy Wood emlékére egykori szobatársa, Chris Cornell (Soundgarden, Audioslave) tervbe vette a Temple of the Dog albumot, amelyre a későbbi Pearl Jam-tagokkal játszotta fel a dalokat.

A gyász leteltével Ament és Gossard úgy döntöttek, folytatják az útjukat, tovább zenélnek, és nem adják fel, így aztán Mike McCready-vel kezdtek együtt jammelgetni, akit Gossard már régebbről ismert, és akivel később egy partin újra összetalálkozott. Eredményként egy demókazetta állt elő, amelyen dobosként Matt Cameron (Soundgarden, 1998-tól Pearl Jam) működött közre. Ez a kazetta aztán Jack Irons (egy időben a Red Hot Chili Peppers dobosa) közvetítésével egy jó barátjánál, Eddie Vedder-nél kötött ki, aki akkoriban San Diegóban élt. Vedder nem volt ismeretlen a San Diegó-i zenevilágban. Előtte is több zenekarban játszott, többek között a Bad Radio-ban.

Állítólag egy benzinkúti éjjeli műszakja alatt hallgatta meg a kazettát, majd a következő reggelen szörfözni ment, és a strandon megírta a dalszövegeket a kazettán levő zenére, felénekelte őket rá, és visszaküldte Seattle-be.[5] Ezek később az Alive, Once ( a Ten albumról) és Footsteps (Lost Dogs) címeken jelentek meg. Eddie Vedder később egy „három részes miniopera”-ként írta le a dalokat. Az énekes hangjától és az energiától, ami a dalokból sugárzott, Stone, Jeff és Mike olyan lelkesek lettek, hogy Veddert rögtön meghívták Seattle-be a dalok rögzítése céljából. A repülőút alatt az énekes megírt egy újabb dalszöveget is, a későbbi Black-ét.

Az együttes ezután sokat próbált, ennek eredményeként jelentős mennyiségű dal készült el. Ebben az időszakban állt össze a Temple of the Dog-projekt is, amelyen Eddie Vedder a Hunger Strike című dalt együtt énekli Chris Cornell-lel, a Pushing Forward című dalban pedig vokálozik. Ezután a zenekar a Mookie Blaylock nevet vette fel, a New Jersey Nets egyik kosarasa után, akinek a száma a csapatban a 10-es volt (innen a debütáló album, a Ten címe). A végleges név – Eddie Vedder egy korai interjújában elmondottak alapján – az énekes indián származású ükanyjának, Pearlnek a nevéből keletkezett, aki értett egy hallucinogén hatású lekvár („Jam”) készítéséhez. A történet hitelessége azonban erősen kétségbe vonható, mivel – bár „Pearl nagyi” tényleg létezhetett – a Vedder családnak nincsenek indián felmenői. Valószínűeg ez a rejtélyes történet csak egy anekdota, amit Vedder az együttes nevének eredetéről kitalált, hogy leszerelje a kíváncsi médiát. (a pearl angolul gyöngyöt jelent, a jam pedig lekvárt)

A zenekarnak ekkoriban azonban még szüksége volt egy dobosra, mivel Jack Irons akkortájt az Elevenben játszott. Elsőként Dave Krusent találták, akit hamarosan Matt Chamberlain helyettesített. Mivel Jeff Amentnek és Stone Gossardnek még a Mother Love Bone-os időkből megvoltak a kapcsolataik a Sonynál, hamarosan megjelenhetett az első album is, a már említett Ten.
Eleinte az album nem örvendett túl nagy népszerűségnek, de a Nirvana Nevermind-jának sikere, és a seattle-i együttesek iránti egyre növekvő kereslet által óriásit ugrottak az eladási mutatók. Napjainkig a Ten csak az USA-ban több mint tízmillió példányban kelt el.

A nagy turnék és a világszintű grunge-robbanásnak köszönhetően a zenekar népszerűsége és ismertsége rohamosan nőtt. A két kislemez, az Alive és az Even Flow is nagyon sikeresek voltak, de a fiúk legnagyobb slágere a Jeremy lett. Majd' egymillió példányt adtak el a kislemezből, és a dalhoz készült videó 1993-ban az MTV Video Music Awardson négy díjat is nyert, köztük az év videójáért járót is. Ezzel a Pearl Jam volt a díjkiosztó legnagyobb nyertese.

Mivel a zenekar – főleg az énekes Eddie Vedder – a hirtelen jött sikert és a reflektorfényben leélt mindennapokat nehezen tudta csak feldolgozni, úgy döntöttek, hogy nem készítenek több videoklipet. A Jeremyt hat éven át nem is követte újabb videó.

Zenéjük a grunge-korszakban (1992–1994)

Az együttes nem sokkal később az új dobossal (a texasi Dave Abbruzzese) és a producer Brendan O'Briennel stúdióba vonult, hogy felvegyék második albumukat. A Vs. album a megjelenés hetében 950 000 példányban kelt el csak az USA-ban, amivel egy éveken át megdöntetlen rekordot állított fel. Ez a tény majdnem a zenekar pályafutásának végét jelentette. Különösen Eddie Vedder szenvedett a hatalmas siker terhétől. Emiatt az együttes megpróbált a nyilvánosság elől visszavonulni, ami csak részben sikerült.

Mindössze egy évvel később, 1994-ben megjelent a következő album, a Vitalogy. Ez már egyértelműen megmutatta, hogy az együttes egy teljesen új irányt kezdett követni az előző két albumhoz képest. Miközben a CD-t még mindig nagyrészt rádióképes dalok töltötték meg, a Vitalogy mégis sokkal sötétebbre, nyersebbre és változatosabbra sikerült, mint a két korábbi lemez. Ez világosan mutatta, hogy az öt zenész képes még zenei fejlődésre, és ezzel elismerést vívott ki magának. A Vitalogy az eladásokban is sikeres lett: ötmillió példányban kelt el.

Kurt Cobain 1994 áprilisában elkövetett öngyilkossága után a Pearl Jam vált a világ legfontosabb és legsikeresebb grunge-együttesévé, és ezt a titulust sajátos módon kezelte: a nyilvánosság előli teljes visszavonulással. Nem adott több interjút, és belement egy évekig tartó jogi huzavonába az amerikai koncertjegy-forgalmazó céggel, a Tickemasterrel. A Pearl Jam azzal vádolta a cégóriást, hogy piaci monopolhelyzetével visszaélve a jegyeket majdnem megfizethetetlen áron árulja, és rengeteg extraköltséget számol fel. A Pearl Jam elveszítette a pert, de mégis elérte azt az eredményt, hogy a Ticketmasternek ezek után a kezelési költségeket a jegyártól elkülönítve kellett feltüntetnie, ezáltal a koncertlátogatók számára egyértelművé tette, miért is fizetnek. Az együttes menedzsere szerint ez volt az az időszak a Pearl Jam pályafutásában, mikor „minden fronton harcoltak”. A média elleni harc másik oldala az volt, hogy megtagadták a kislemezek kiadását, videoklipek készítését, és úgy tervezték, hogy albumaikat csak bakeliten adják ki, mely tervekből csak részeredményeket tudtak megvalósítani. Állítólag a Vitalogy már 1994 elején elkészült, de a Ticketmaster elleni harc, vagy a kiadójuk (Epic) hibájából csúszott a megjelenés az év végére.

A következő években a zenekar megpróbált több turnét is független koncertszervezőkkel megrendeztetni, ami közel lehetetlen volt, mivel a Ticketmasternek majdnem minden rendezvényhelyszínnel exkluzív szerződése volt.

No Code és Yield (1995–1999)

A dobos Dave Abbruzzese már a Vitalogy felvételei alatt kilépett a Pearl Jamből, a zenésztársakkal való nézeteltérések miatt. Gyors megoldásként az ex-Chili-dobos Jack Irons szállt be a munkálatokba, aki 1990-ben Stone és Eddie között közvetített, így az együttes alapítása nagy részben neki volt köszönhető. Jack Irons játszotta fel az egyik dalt (Stupid Mop) a Vitalogy albumra, és ő ment a megjelenést követő turnéra a bandával. A zenekar már az alapulásától kezdve játszott a koncerteken Neil Young-feldolgozásokat, különösen Eddie Vedder volt jó barátságban a rock-ikonnal. Így jött majdhogynem logikus módon az 1995-ös együttműködés a zenészek között. Az ennek gyümölcseként megjelent Mirror Ball című albumra Neil Young írta a dalokat, a Pearl Jam kísérő zenekarként működött közre. A lemez végül Young neve alatt jelent meg, de mindkettejük lemezkiadója kiadta.

A Who You Are kislemez harangozta be az 1996 nyarán megjelenő No Code albumot. A nyilvánosságtól való teljes elhatárolódás már a múlté volt, a csapat szokatlan hangszereket alkalmazva kísérletezett. A Pearl Jam sokszínű albumot adott ki, amely zenéjét Vedder egy interjúban gyógyító erejűnek írta le. A közönségnél azonban nem talált nagy visszhangra a lemez: habár az egyik legjobb munkájuk, és első helyen nyitott az eladási listákon, mégis üzletileg bukás lett az eredménye a zenekar üzletfilozófiájának: kevés reklám, semmi videoklip. Egy kisebb turnét azonban tartott az együttes, ám a Ticketmasterrel szerződő helyszíneket továbbra is mellőzték. 1996 végén európai koncertturné következett, mikor is megtartották egyetlen magyarországi koncertjüket (1996. november 17-én), melyet azóta nem ismételtek meg.

1997 nyarát az együttes ismét stúdióban töltötte, és a következő lemezen, a Yielden dolgozott. Az album már az 1998. február 3-ai megjelenését követő pár hónapban háromszor jobban fogyott a sokkal nyugodtabb hangvételű elődnél, (ami zeneileg annyit tett, hogy a gitárok újra erősen szólhattak). Azonban a listákon ez az album sem szerepelt sokáig. 1992 óta először új videóval jelentkeztek: a Do the Evolution animációs videoklipje apokaliptikus képet festve hívta fel a közönség figyelmét: Take care, death is not the answer…, a környezet elpusztítása pedig még kevésbé. A Yield elkészülését a Single Video Theory című DVD dokumentálja, mely még ugyanabban az évben megjelent.

Az 1998-as turné után kiszálló Jack Irons helyett Matt Cameron (Soundgarden) került a dobok mögé, aki eleinte csak ideiglenes dobosként játszott a Pearl Jam-mel, azonban hamarosan állandó taggá vált. Az első stúdiófelvételét az eredetileg karácsonyi kislemezként a rajongóklub tagjai számára megjelent Last Kiss című dalnak (eredetileg Wayne Cochrane dala) a feldolgozásakor készítette a Pearl Jammel, amely később a koszovói háború áldozatainak családjait segélyező jótékonysági célból kiadott kislemez lett. Ez végül a zenekar legnagyobb kislemezsikerévé vált.

Ekkoriban tértek vissza a Ticketmasterrel kapcsolatban álló helyszínekre is, a koncertlátogató rajongók helyzetének megkönnyítése céljából, és így a Pearl Jam 1998-as turnéja hatalmas sikerré vált, teltházas koncerteket adtak ismét. A turné végeztével (melyen már végig Matt Cameron dobolt) az együttes megjelentette a Live on Two Legs című, élő felvételeket tartalmazó korongot.

No Code és Yield (1995–1999)

A dobos Dave Abbruzzese már a Vitalogy felvételei alatt kilépett a Pearl Jamből, a zenésztársakkal való nézeteltérések miatt. Gyors megoldásként az ex-Chili-dobos Jack Irons szállt be a munkálatokba, aki 1990-ben Stone és Eddie között közvetített, így az együttes alapítása nagy részben neki volt köszönhető. Jack Irons játszotta fel az egyik dalt (Stupid Mop) a Vitalogy albumra, és ő ment a megjelenést követő turnéra a bandával. A zenekar már az alapulásától kezdve játszott a koncerteken Neil Young-feldolgozásokat, különösen Eddie Vedder volt jó barátságban a rock-ikonnal. Így jött majdhogynem logikus módon az 1995-ös együttműködés a zenészek között. Az ennek gyümölcseként megjelent Mirror Ball című albumra Neil Young írta a dalokat, a Pearl Jam kísérő zenekarként működött közre. A lemez végül Young neve alatt jelent meg, de mindkettejük lemezkiadója kiadta.

A Who You Are kislemez harangozta be az 1996 nyarán megjelenő No Code albumot. A nyilvánosságtól való teljes elhatárolódás már a múlté volt, a csapat szokatlan hangszereket alkalmazva kísérletezett. A Pearl Jam sokszínű albumot adott ki, amely zenéjét Vedder egy interjúban gyógyító erejűnek írta le. A közönségnél azonban nem talált nagy visszhangra a lemez: habár az egyik legjobb munkájuk, és első helyen nyitott az eladási listákon, mégis üzletileg bukás lett az eredménye a zenekar üzletfilozófiájának: kevés reklám, semmi videoklip. Egy kisebb turnét azonban tartott az együttes, ám a Ticketmasterrel szerződő helyszíneket továbbra is mellőzték. 1996 végén európai koncertturné következett, mikor is megtartották egyetlen magyarországi koncertjüket (1996. november 17-én), melyet azóta nem ismételtek meg.

1997 nyarát az együttes ismét stúdióban töltötte, és a következő lemezen, a Yielden dolgozott. Az album már az 1998. február 3-ai megjelenését követő pár hónapban háromszor jobban fogyott a sokkal nyugodtabb hangvételű elődnél, (ami zeneileg annyit tett, hogy a gitárok újra erősen szólhattak). Azonban a listákon ez az album sem szerepelt sokáig. 1992 óta először új videóval jelentkeztek: a Do the Evolution animációs videoklipje apokaliptikus képet festve hívta fel a közönség figyelmét: Take care, death is not the answer…, a környezet elpusztítása pedig még kevésbé. A Yield elkészülését a Single Video Theory című DVD dokumentálja, mely még ugyanabban az évben megjelent.

Az 1998-as turné után kiszálló Jack Irons helyett Matt Cameron (Soundgarden) került a dobok mögé, aki eleinte csak ideiglenes dobosként játszott a Pearl Jam-mel, azonban hamarosan állandó taggá vált. Az első stúdiófelvételét az eredetileg karácsonyi kislemezként a rajongóklub tagjai számára megjelent Last Kiss című dalnak (eredetileg Wayne Cochrane dala) a feldolgozásakor készítette a Pearl Jammel, amely később a koszovói háború áldozatainak családjait segélyező jótékonysági célból kiadott kislemez lett. Ez végül a zenekar legnagyobb kislemezsikerévé vált.

Ekkoriban tértek vissza a Ticketmasterrel kapcsolatban álló helyszínekre is, a koncertlátogató rajongók helyzetének megkönnyítése céljából, és így a Pearl Jam 1998-as turnéja hatalmas sikerré vált, teltházas koncerteket adtak ismét. A turné végeztével (melyen már végig Matt Cameron dobolt) az együttes megjelentette a Live on Two Legs című, élő felvételeket tartalmazó korongot.

Kiadóváltás, az együttes napjainkban (2006–)

Három évvel a Riot Act után újra egy rockosabb lemez jelent meg tőlük 2006-ban. A Pearl Jam címet kapó album a Sony/BMG nemrég létrehozott J Records névre keresztelt alkiadójánál jelent meg. Sok kritikus ezt a lemezt az együttesnek a Ten hangzásához való visszatérésként értékelte, maga Mike McCready gitáros pedig a Vs.-hez hasonlította a készülő zenei anyagot egy 2005-ben vele készült interjúban. A korongon található World Wide Suicide című dal, mely az iraki háborút kritizálja, a zenekar első #1 kislemeze lett az 1996-os Who You Are óta.

A megjelenést követően, 2006-ban az együttes világkörüli turnét tartott. Ez Amerikát, Ausztráliát, és hat év óta először Európát is érintette. Felléptek a Leeds- és Reading-fesztiválokon, habár korábban elhatárolódtak a fesztiválkoncertektől a dániai tragédia óta. Az énekes mindkét koncertet egy megható beszéddel nyitotta, melyben a rajongókat arra kérte, vigyázzanak egymásra. A leedsi fellépésen még azt is hozzátette, hogy a zenekar azért döntött újra a fesztiválokon való szereplés mellett, mert megbíznak a rajongóikban. 2007 nyarán a Southside, a Hurricane és a Nova Rock fesztiválok fő attrakciójaként léptek fel Európában a 13-helyszínes újabb európai turnéjukon. Szintén szerepeltek a 2007-es Lollapalooza fesztiválon is Chicagoban (ennek hanganyaga a Live at Lollapalooza 2007). Ugyanebben az évben kiadták a Live at the Gorge 05/06 c. 7-lemezes, 3 koncert anyagát tartalmazó lemezgyűjteményüket is, valamint az Immagine in Cornice DVD-t is, mely a 2006-os turné olaszországi helyszínein adott koncertek legjobb felvételeinek válogatása. A Pearl Jam 2006-ban elsőként adta ki a Life Wastedhez készült klipjét a Creative Commons licenc alatt.

Az együttes nem tűzött ki fix dátumot a stúdióba való visszatérésre és új album készítésére, habár a tagok 2006 decembere óta egyénenként, saját otthonukban rögzítenek demókat, melyekről e-mailben értekeznek. Egy 2007. áprilisi interjúban Mike McCready közzétette, hogy Stone Gossardnak és Matt Cameronnak már mutatott anyagokat, és megjegyezte, hogy „Ha mindet összerakjuk, megcsináljuk a felvételeket”, hozzátéve: „Ez körülbelül egy-másfél év múlva várható.”. 2008 elején az együttes tagjai egy egész hetet szántak arra, hogy kilencedik stúdióalbumuk előzetes terveit egyeztessék. Pontosabb időpontot azonban még mindig nem adtak közre, hogy mikor kezdődnek a munkálatok. 2008 júniusában a Pearl Jam volt az egyik fő fellépője a Bonnaroo Fesztiválnak. Ez a fellépés a zenekar tízállomásos USA keleti parti koncertsorozatába épül be, mely júniusban zajlott le.
 

Videók

  • Pearl Jam - Sirens
  • Pearl Jam - Mind Your Manners
  • Pearl Jam - Alive
  • Pearl Jam - Even Flow
  • Pearl Jam - Just Breathe
  • Pearl Jam - Do The Evolution
  • Pearl Jam - Jeremy
  • Pearl Jam - Black
  • Pearl Jam - The Fixer
  • Pearl Jam - Animal

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Eddie Vedder
ének
gitár
Mike McCready
szólógitár
Stone Gossard
gitár
Jeff Ament
basszusgitár
Matt Cameron
dob
ütőhangszerek
vokál