Bejelentkezés

x
Search & Filters

Krízis

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1987

További képek

Biográfia: 

1988
Egy '87-ben már alakulgató Preacher nevű, tinédzser rockerekből álló zenekar benevez a Ki Mit Tud vetélkedőre, ahol a területi selejtezőn tovább is jutnak, mivel a pop-rock kategóriában a Nagykáta és környéke térségéből csak ők indulnak, de a februári Pest megyei döntőben kiesnek.
Májustól a fellépési lehetőségek hiánya miatt a Preacher felveszi a találóbbnak tűnő Krízis nevet, ősszel pedig már fel is oszlanának, de Stósz Laci meghívja egy régebbi zenekartársát és barátját, a jászberényi Gyeniss Gyurit a Krízisbe basszerozni, akikhez még csatlakozik 2 szintén jászberényi srác, így a "megmentett" zenekar székhelye át is helyeződik Nagykátáról Jászberénybe. Decemberben ez a felállás elkészíti az első Krízis demót 10 dallal, aminek a budapesti felvételét a Fókusz zenekar segíti (1. Jöjj közénk, 2. Ne rohanj a semmibe, 3. Őrült szorongás, 4. Játszod a szereped, 5. Válságos állapot, 6. Életem a rock, 7. Ellentétek városa, 8. Közeleg a vég, 9. Porból lettél, 10. Küzdj tovább). Ekkor az énekes poszt még nincs konkrétan leosztva, a fiúk egymást váltva éneklik a dalokat.

1989
Január 14-én a Krízis megtartja első koncertjét a nagykátai Műv.Házban, februárban pedig egy teltházas farsangi rendezvényen mutatkozik be a jászberényi Ifjúsági Házban, hatalmas sikert aratva. Ezután a 4 srácból 3 meg is kapja behívóját a Magyar Honvédségbe, a másfél éves sorkatonai szolgálatra. A fiúk persze próbálják életben tartani a Krízist, fellépve több rockfesztiválon is. Júniusban a Metal Hammer Hungarica rockmagazin beszámol a Krízis demóról, ősszel pedig Nagy Feró mutatja be a csapatot a Garázsban (Petőfi Rádió), és leadja a Közeleg a vég című dalt.

1990
Áprilisban Gyuri helyére visszakerül Nyeste Zsolti(basszus), az énekes posztra pedig Szotyi érkezik vissza, így lépnek fel a 2. Grund feszten Nagykátán, májusban pedig a Pokolgép előtt is játszhatnak. Az ott készült koncertfelvételről Nagy Feró leadja a Trombita harsog c. dalt a Garázsban, ami a másfél év katonaság emlékére íródott. A nyár folyamán a Lord és a Fókusz zenekarok előtt is nyomul a banda, majd a katonai szolgálat után ismét átalakul a felállás, és onnantól kezdve Stósz Laci végleg meg is nyeri az énekesi posztot. Októberben az Ossian, novemberben ismét a Lord előzenekara a Krízis. Ezután először jut el a csapat egy stúdióba. Nagy Feró Rocker nevű stúdiójában a Titkok az éjben című dalt rögzítik, ami ezután rendszeresen hallható a Garázs és a Rockreggelt nevű rádióműsorokban a Petőfi Rádión. A dalt a Szolnoki rádió és a Danubius is leadja. Ősztől fél éven át havonta egyszer rendszeresen koncerteznek a fiúk Jászberényben (Déryné Műv.Ház, Ifjúsági Ház).

1991
Januárban a csapat koncertet ad a hírhedt budapesti Fekete Lyukban. Emellett a havi rendszerességű helyi koncertek nagy látogatottságnak örvendenek a kialakult rajongótábornak köszönhetően. Májusban írnak egy Krízis demókritikát a Metal Hammerben, illetve 17-én a fiúk 3. szülinapi koncertet adnak a nagykátai Művelődési Házban. A koncert után távozik a csapatból Szotyi, helyére Nagy Tamás(gitár) kerül. Ezután a csapat újabb dalt rögzít a Fekete Lyukban lévő Rocker stúdióban (Válságos állapot). A júniusi nagykátai 3. Grund fesztiválos fellépés után távozik Nyeste Zsolt(basszus), aki helyére Galion kerül. Az év hátralévő részében a csapat egy új dalokból álló repertoáron dolgozik. Novemberben újabb Krízis demókritika a Metal Hammerben.

1992
A zenekar az óriási terveik és komoly ténykedésük mellett nevetgélve beszélik nem kéne-e nevet változtatni, hátha akkor kevesebb problémával kellene szembenézni. A nagy elszántsággal munkálkodó, ígéretesnek tűnő új felállás pár sikeres koncert után belső feszültségek miatt feloszlik. A már ünnepelt zenekar, kezdők példaképei, a környék sztárcsapata befejezi a pályafutását, nem kevesek bánatára.

1993
A Krízis halott. Stósz Laci a Mutante Mice bandában énekel, a többiek szanaszét, van aki már reményt vesztve szögre is akasztja hangszerét megpróbálva végleg abbahagyni a zenélést.

1994
Szeptemberben talán halvány életjelet ad a Krízis, ugyanis Stósz Laci néhány zenész cimborájával elkészít egy kétszámos demót (Egyedül, Közeleg a vég). Még az ősz folyamán Nagy Feró bemutatja a demó Egyedül c. dalát a Garázsban.

1995
Januárban a Metál Hammer Demonstráció rovatában elismerő kritikát kap a két számos demó. Tavasztól Stósz és Geőcze Zoli gitáros elkezdik írni az első Krízis nagylemezre a dalokat, amelyeket júliusban rögzítenek a Bikini zenekar stúdiójában Németh Alajos irányítása alatt. Októberben a Metal Hammer és a Rockinform pozitív kritikát ír a beküldött promó dalokról.

1996
Januárban megjelenik kazettán a Krízis első albuma, a Sohasevoltország, amiről februárban a Metal Hammer és a Rockinform is ír. Tavasszal B.Tóth László többször is lejátssza az albumról a Bolyongó lány c. dalt a Poptarisznyában (Petőfi Rádió). Mindezektől függetlenül az összeállt csapat nem marad egyben.

1997
Továbbra is krízisben a Krízis, a zenekar nem működik.

1998
A Petőfi Rádió Rock gyermekei műsorának slágerlistájára felkerül az Istenkereső c. Krízis dal, és interjút készítenek Stósz Lacival. Novemberben a Magyar Televízió Zeneszombat műsorába meghívást kap Laci a Rock gyermekei rádiós műsor slágerlistája alapján. Ott a Télarcú lány c. dalt adja elő a néhány hónapnyi működésre sikeresen feltámasztott csapat. Decemberben ismét interjú a Rock gyermekeiben, és a Csak,ha magam vagyok c. dal is felkerül a slágerlistára. A zenekar próbatermében elkezdődnek a második album munkálatai.

1999
Januárban zenekari interjú és a Sohasevoltország album dalai a Garázsban Nagy Feró meghívására. Márciustól újabb válságos állapot áll be a Krízisben, ugyanis ez a formáció is bedobja a törölközőt. Stósz beszáll a Free Spoken nevű zenekarba.

2000
Nincs adat. A zenekar nem működik, válságos állapot... Stósz Laci, a Krízis frontembere a Free Spokenben énekel.

2001
Tavasztól Stósz Laci és Geőcze Zoli gitáros újra elkezdenek dolgozni a második Krízis album anyagán, aminek a felvételei szeptemberben el is kezdődnek Geõcze stúdiójában két session zenésszel, Adamecz Józseffel (dob) és Tomcsányi Tamással (bassz). A rögzített anyag megsérülése miatt újravett három dalban Irmalós Gabi, a Skanzen dobosa működik közre.

2003
Az Éveim című friss Krízis album nem talál nagy fogadtatásra a kiadóknál, mivel Stósz Laci mögött nincs működő zenekar. Nyáron a lemez promó dalai és Stósz interjú a Rockbarlangban Gidófalvy Attila meghívására (Pannon Rádió), lemezismertetők a Metal Hammerben és a Rockinformban, majd ősszel Hartmann Kristóf elvállalja az anyag terjesztését a Musicworks-szel.

2004
Zenészmagazin cikk, Metal Hammer interjú és CD mellékleten a Hol van a helyed című Krízis dal. A nyár folyamán lassan kialakul a zenekar koncertkész felállása, ami a Pokolgép előtt be is tud mutatkozni, s az évet a Wigwamban zárja. Talán lassan már tényleg talpra tud állni a Krízis.

2005
A banda februárban 10 állomásos turnéra indul a Pokolgép zenekarral, majd szolnoki Metál Liget, Szlovákia, PECSA és Wigwam a sok egyéb bulik között. Decemberben távozik a csapatból a két gitáros és a basszeros.

2006
A folyamatos tagcserék és végül remélhetőleg az "igazi tagok" megtalálásának éve. Júliusban Forgács Joe elmegy az Angeleyez zenekarba, helyére a kiváló Kovács Szabolcs (gitár) kerül a többszöri díjnyertes Zuhatag zenekarból, először csak kisegítő jelleggel. A Metal Hammer bemutatja ezt a felállást, és a csapat meghívást kap az év hátralévő Pallai Fesztiváljaira. Októberben Tompi is távozik, a Metál Cicus és a Szexdisznókba igazol át, Forgács Robi pedig elköltözik Esztergomba, így a további működéshez újabb átalakulás szükséges. Ekkor csatlakozik Kalmár István (dob), a régi Krízises időkből (1988-89) Gyeniss György (basszus), és többszöri invitálásra még egy kiváló gitáros ugrik be, aki ugyancsak régi Krízis tag volt (1991-92), Nagy Tamás a szintén díjnyertes Dilemma zenekarból. Végül a sportcsarnokos koncertek után az évet a Wigwamban zárja a legújabb és egyben félig régi felállás. Az ideiglenesnek tűnő csapat bizalmat szavaz a következő évnek, és együtt maradva folytatják a zenélést a Krízisben. Úgy néz ki, végre kezd megerősödni a már régóta folyamatosan gyengélkedő zenekar.

2007
Demó és weblap készítés az új csapat új dalaival, amit a Metal Hammer pozitív kritikával illet. A menet közben megerősödő barátság jól összekovácsolja a tagokat. Országszerte a koncerteken már vegyesen hallhatók a készülő harmadik nagylemez és az Éveim című második nagylemez átgyúrt dalai, amit ez a felállás a saját, keményebb stílusában ad elő. A csapat nem szűkölködik koncertekben, többek közt a Pallai Fesztiválokon, és támogatók is akadnak. Az év a Wigwamban ér véget.

2008
Végre egy igazi Rock'n'Roll év, teli minden jóval, azaz év elejétől stúdiózás, a tavasszal elkészült harmadik nagylemez kiadása, szponzorok, nyáron klip, Sziget Fesztivál, Rockmaraton, Pallais fesztek egész évben az ország nagyvárosainak sportcsarnokaiban az élzenekarokkal, TV-s, rádiós, netes és magazinos interjúk, egész oldalas Metal Hammer cikk, a Hammer CD és DVD mellékleten a Megadok Mindent című dal, számos egyéb rockbuli és végül PECSA az Ossiannal, ami az év koncertje a csapatnak. Jó látni, hogy az emberek éneklik a dalokat a koncerteken,s rendszerint visszatapsolják a bandát. Persze a rajongótábor növekedésével párhuzamosan a zenekar irigyei is felütik a fejüket, de ez már kevésbé zavarja a fiúkat, hiszen barátok is akadnak bőven. Az egész éves akadályokat jól veszi a rutinos zenészekből álló csapat. A régebbi Krízis tagok is támogatóan viszonyulnak ehhez a felálláshoz.

2009
A csapat tovább tökéletesíti a Krízis stílusát, hangzását, weblapját és a repertoárját is új és még jobb dalokkal, amik már a negyedik nagylemezre készülnek. Közben az ez évi közös koncertek is körvonalazódnak a nagyokkal (Ossian, Pokolgép, Pallai, stb), akik örömmel veszik a Krízis nevű rock/metal banda utóbbi évekbeli újbóli magára találását, megerősödését. Márciusban 20 éves jubileumi buli a nagykátai Műv.Házban, ahol a múlt, a jelen és a jövő is bemutatásra kerül, több régebbi és a már 2006 októbere óta végre tényleg stabilnak mondható zenekari felállás tolmácsolásában. A Krízis él és virul, és erősebb, mint valaha!
Ebben az évben is volt egy jól sikerült PECSA konci az Ossiannal, amiről koncert video is felvételre került, illetve egy szuper évzáró a Pokolgéppel a Wigwamban.

2010
Év elején Kalmár Pisti dobos a sűrű elfoglaltságaira hivatkozva bejelenti távozását a csapatból, persze a lefixált bulik végett tavasz végéig még ő kíséri a Krízist. A pályafutását a csapatban egy tatabányai sportcsarnokos Metálfesztivállal és egy szolnoki teltházas sportcsarnokos Edda előtti fellépéssel zárja.
Tavasztól a hatvani Kürti Krisztián erősíti a negyedik lemez dalait formáló zenekart, amihez jól jönnek a több éves zeneiskolás tanulmányai és színpadi rutinja, többet között az Ismeretlen előadó nevű zenekarban. Nyár elején a helyi (Jászberény) Szőlőskertes nagysikerű koncin debütál, és nem maradnak el a közönség elismerő szavai sem! Krisztián jó választásnak tűnik a megüresedett pozíció szakmai és emberi szempontból is pozitív betöltéséhez...
Ebben az évben a zenekarnak sikerül igazán jó baráti kapcsolatba kerülnie a Pokolgéppel, miközben a Gép turné jó pár állomásán is előzenekaroskodnak országszerte a műv.házakban, klubokban. Az évet szintén a már megszokott Wigwamos (újabban Club 202) Pokolgép koncerten fellépve és ünnepelve zárja.

2011
Egy eléggé mozgalmas évnek indul. Januárban a csapat lemezszerződést kap a Metal Hammertől a negyedik Krízis albumhoz, és egy stúdió is kiválasztásra kerül a rögzítendő 11 dalhoz. A lemezborítót a hazai és külföldi viszonylatban is jól ismert Havancsák Gyula kezdi megtervezni a fiúk elképzelései alapján. A februárban kezdődő hangfelvételeket egy nagyon tehetséges stúdióhangmérnök, Szolnoki Bertold rögzíti a hatvani stúdiójában, Tari Botond (Fight Club, Machine Mouse, Monarchia) segédletével. Miközben a zenekar bevonul a stúdióba egy csomó high end hangszerrel, a hangmérnöki munkákból is jócskán kiveszi a részét, ami egyfajta kísérletezés a csapat részéről. Az énekfelvételeket Stósz Laci viszont a már megszokott helyen, Geőcze Zolinál csinálja meg. A közös munka pedig meghozza gyümölcsét, a lemezkritikák mindenfelé szinte csak pozitívak, bár igaz, némi késéssel épphogy csak megjelenik a Nincs lehetetlen c. lemez a május 7-i budapesti lemezbemutatóra, ami végül egy jól sikerült teltházas Ráday kupolás buli, néhány baráti vendégzenekarral karöltve (Benzin, Fingerclaw), ahová az egyik lokál TV is kivonul.

Az új lemez promótálása egy önálló országos turné keretein belül zajlik, de azért néhány Pokolgép buli, motoros találkozó és nagyobb fesztivál is becsúszik, pl Metál Liget, Pannónia Feszt, vagy az erélyi Székelyföldi Rockmaraton, ahová a kiadó által szervezett többzenekaros metálbusszal utazik a banda.

Eközben a médiában folyamatos a megjelenés (Metal Hammer magazin - lemezkritika, interjú; Gitár magazin - két oldalas interjú; Class FM, Neo FM, plussz több kisebb rádió interjúk, netes megjelenések, stb). Nyár közepén pedig a csapat leforgatja az Álom című Edda feldolgozásukra az első Full HD-s klipjüket, ami megintcsak pozitív fogadtatásban részesül. A youtube-on a felrakástól számított 4. napon már megdönti az ezres nézettséget, Slamo (ex-Edda, a dal eredeti szerzője) is egy baráti levélben buzdítja tovább a csapatot. A klipet NagyT rendezi a zenekarból, Spengler Laci forgatja és vágja, aki egyébként szintén vágója volt a már régebben elkészült, de az új lemezhez tartozó első koncertklipnek (Valaki vár-PECSA Live). Az Álom c. video női szerepeit a Nagykáta Színjátszó Egyesület tagjai játszák Teréki Krisztián közreműködésével: Berényi Beáta, Czakó Kata, Palovecz Anette, Juhász Merci.

A Krízis nem bírván az erejével egy kétdalos stúdiódemót készít a berényi Hangárban, ami a második lemez címadódalának, az Éveimnek NagyT általi átdolgozását tartalmazza, illetve Szabi és Stósz vadonatúj dalát, a Te voltál a fény-t. A két dal lemezen nem kerül kiadásra, de szabadon letölthető a netről.

Az év zárása egy fergeteges telt házas jászberényi Mikulás party keretein belül történik a zenekar szervezésében, ahol a közönség egyöntetűen énekli a csapat dalait. Ezután levezetésként még a fegyverneki Műv.Házba kap meghívást a banda,s végre pihenésbe torkollnak az év végi ünnepek.

 

Videók

  • Krízis - Álom
  • Krízis - Megadok mindent
  • Krízis - Valaki vár
  • Krízis - A vér nem válik vízzé

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Stósz László
ének
Nagy Tamás
gitár
Kovács Szabolcs
gitár
Gyeniss György
basszusgitár
Kürti Krisztián
dob