A Bedlam együttes története 1987-ben a Reaper zenekar átnevezésével indult.

Kazincbarcikai srácok, akiknek még életükben sikerült legendává válni. Mindössze két demófelvétellel. Persze, ez nem is olyan ritka jelenség, ebben az agitproppal, cenzúrával, Aczéllal, Erdőssel, Borssal, Bokros-csomaggal, gazdasági válsággal, média-maffiával, kereskedelmi-tévével, kereskedelmi-rádióval, agymosással vert szerencsétlen magyar zenei életben.

A Bedlam helyzete azért különleges, mert megjelenhetett nagylemezük. Mégsem segített… A történelem viharai miatt, szinte nyom nélkül tűntek el a süllyesztőben. A kortárs zsenikkel együtt. Akkoriban egy egész zenésznemzedéket sodort el az ár. Pedig az akkori hivatalos sztárok ezekkel a srácokkal fel sem vehették a versenyt. Sem hangszeres tudásban, sem zeneszerzésben, sem hozzáállásban…

A rendszerváltás környékén még élt a cenzúra. Később a horror árakból lett a cenzúra. Akkoriban „hátszél” nélkül nem nagyon lehetett szponzort találni. Zsebből meg lehetetlenné vált egy album költségeinek a kifizetése. Sajnos a közönség is beszűkült, és az egyre butább zenéknek hódolt, mert hirtelen nem volt szükség annyi gondolkodásra, mint annak előtte a diktatúrában. Látszólag persze, de a végeredmény ugyanaz maradt…

A Bedlam helyzete azért is különleges, mert két darab, fénymásolt borítós demókazettán kiadott öt, azaz összesen öt saját dallal: olyasmit tettek le az asztalra, amiért rajong mostanság az értelmesebb zenére fogékonyabb fiatalság. Olyan produktumot, ami a ma még talpon lévő zenészek számára egy alapvetés.

General Rejection 1989. Dreamland in Mysery 1990. Alapművek. Nemzetközi szinten is. Progresszív rock, progresszív metál vegyítve némi psychedelikus hatással. Ezek a srácok persze nem szálltak el. Egyértelmű, hogy Megadeth-en, Anthrax-en, Death Angel-en, Metallicán nőttek fel. Viszont volt ahhoz affinitásuk, hogy a progresszív rock legnagyobbjainak a felfogásában továbbfejlesszék a műfajt. Ezt akkoriban techno-thrash néven hívta a szakma. És ugyancsak így hívta az akkori fanzine scene. 1990-ben még nem volt rossz szájíze a techno szónak. És talán még a thrash műfajnak sem…

Elsődleges hatásnak a King Crimsont említeném. De ebben az esetben szó sincs nyúlásról. Inkább csak a hozzáállás hasonló. Aztán mindenképp említésre méltó még a Triumvirat. Mind az ütemek, mind a tételek egymásra épülése az első öt Triumvirat album világát idézik.

Olyan felfogásban keverték a stílusokat, mint néhány hazánkban kevésbé ismert zenekar: az Atheist, a Forbidden, vagy a Mekong Delta. Megvolt a metál alap, de progresszíven építkeztek a dalok. A mai, Dream Theater ámulatban élő fiatal srácok, csak lesnének, ha meghallanák itthon, ugyanazt, ugyanabban az időben, hogyan vezették elő ezek a magyar zenészek…

Az akkori srácok lestek. Másolták az iskolában a demókazettákat és Bedlam koncertekre jártak. Ugyanis volt Bedlam koncert. Országszerte. Pesten és vidéken egyaránt. Kazincbarcikáról.

Kíváncsi lennék, hogy hány zenekar vágna bele három demó után országos turnéba? És még inkább abba, hogy hányan nem buknának bele? Az 1991-es Blindfold Tour siker volt. A zenekar élőben megnyerte a csatát.

Micsoda koncertek voltak… Mai napig összeszorul a szívem, ha Sunclub-os Slogan / Bedlam koncertre gondolok. Vagy a Thrash-Mosh Club-ra. A Mahart Művelődi Házra. Az Erőlködés Fesztiválra. Szerintem mindenki bűnt követett el, aki beszámolhatott volna a kirobbanó sikerekről a médiában, de nem tette…

Az életmű is érdekes. Az első demóról jobb szót sem ejteni. Magában hordozza az első demók diszkrét báját. És összes típushibáját. Akár mi is játszhattuk volna a barátaimmal. De ami utána következett 1989-ben és 1990-ben: az maga a csoda. Hihetetlen mekkora minőségbeli ugrás történt. Az underground elkezdte éltetni a bandát. Joggal. Egymást érték a cikkek. Minden magára valamit is adó fanzine írt rólunk. És interjút készített velük. Velük, vagyis a Bedlam Boys-szal. Anno így emlegette őket a szakma. Hamarosan a komolyabb zenei szaklapokba is bekerültek.

Aztán eljött az újabb csoda: a tisztességes zenével szemben jobbára ellenálló hivatalos zeneipar is lépett az ügyben. Megköttetett a PolyGram szerződés, és elkészült a nagylemez. Azon kevesek közé tartoztam, akik megvették a kazettát eredetiben. Ugyebár támogassuk a srácokat. És amúgy is: „Ne lopj!”…

Ha anno nem oszlik fel a zenekar, ezen az úton igen igényes – és a korral haladó albumok születhettek volna. Remélem lesz folytatás, és végre ki tud teljesedni a srácok tehetsége.
Visszatekintve úgy látom, hogy a Bedlam jelenség nem volt más, mint kétségbeesett kiáltás Jézushoz. Mind a zenekar, mind a rajongók részéről. Csak akkor nem fogtuk fel ezt a tényt. Persze most sem mindenki…

Ilyen dalokkal és üzenettel, mint a „Nyomor arca” vagy „Álomvilág a boldogtalanságban” egyértelműen a világban tapasztalható igazságtalanság és elnyomás ellen dobogott a szívünk. Közösen.

Szóval a Bedlam életmű érdekes. Az első demó és a hivatalos album nem hoz lázba. De a középső két demó 5 saját dala félelmetes… A média hozta, és azóta is hozza a formáját. A széles közönséghez sosem juthatott el a Bedlam muzsika. Egyik anyag idején sem. Majd jött a Bokros-csomag, és a magamfajtának kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy másolt kazettákon terjedő értékekért aggódjon. Volt fontosabb aggódnivaló is bőven. Ezért az idő vasfoga elvégezte a munkáját.