Bejelentkezés

x
Search & Filters

Slogan – Forgotten Tapes The Slogan Anthology 1988-1994 lemezkritika



Elmélkedés, bevezetés gyanánt: Folyamatosan van egy olyan érzésem a kiadvánnyal kapcsolatban, hogy ez most valamiért más. Itt most történt valami szokatlan. Valami nagyon vidám és kicsit mégis szomorkás. Egy zeneipari Yin-Yang. Valahogy úgy tudnám elképzelni a stratégiai döntést, hogy egy nagyon megünnepelt születésnapon, hajnali kettőkor valakinek eszébe jutott, hogy kéne valami durvát csinálni. Erre reflektált valaki: adjunk ki egy tripla Slogan cdt! A lemezpiac helyzetét nézve ennyire ésszerű a döntés és mégis itt van, a kezemben tartom a tripla cdt.

Vol 1. : Forgotten Moods

24! track, három csoportra bontva. Az első maga a Forgotten Moods demó. A gyűjtemény nagy része csak kazettán jelent meg annak idején, akkor is demó formájában és a kor kiadványainak hullámzó hangminőségére tekintettel a remasterelés szükségszerű volt. Természetesen itt nem elhanyagolható szempont az alapanyag, de a kazettákhoz képest igencsak össze lett rántva a hangzás. Ami feltűnő, hogy a felső regiszterek, főleg a cinek mennyire nem kazettásan szólnak. Persze azért nem egy McInthos Audiophile Test Reference, de ennél többet talán nem is lehetett volna belőle kihozni. A leggyakrabban párhuzamba hozott név a Slogannal kapcsolatban a Voivod. Az ötletes, néha merengős néha horzsolós zenei alapban mindenképp van hasonlóság. Az Ariadne II, vagy a hét és fél perces Psychical Chaos is szépen építkezik mindkettőből. Nekem a későbbiekben a Primus és a Galactic Cowboys is beugrott, ha nem is a stílushasonlóság, hanem a jó értelemben vett őrültség és kiszámíthatatlanság miatt. Önmagában is elég kényes helyzet 25 évvel ezelőtt megjelent anyagokról véleményt mondani, amit a rajongók hangról hangra ismernek, de én ráadásul a 90-es években nem tartoztam a rajongók közé, csak tudtam a létezésükről. Így most friss élményként értek az azóta a rajongóknál kult státuszba került és az ellenérzést kiváltó szerzemények is. Így viszont sokkal könnyebben fogadtam be az „ökörködős” részeket most, amik annak idején bizony morzsoltak a zenekar táborából. Ezek kerültek a második-harmadik csoportba. Főként a Message from the Human Beings for the Human Beings és a – most tessék figyelni annak, aki nem tudja fejből a diszkográfiát! – Special Vászontekercseknek és Gyurmahabarcsoknak anyagaiból építkezik. Punk, beat, rock&roll….meg ami épp akkor eszükbe jutott. A Cowboy akár 100 Folk Celsius szám is lehetne. A Fektessetek vonat alá és a Punksó pedig annyira csatak punk, hogy egy egész lemezt is csinálhattak volna ilyen számokból. Tuti kult anyag lett volna. A Sündörzsölő sajtmozgató pedig… hát ezt döntse el mindenki maga. Amúgy totális, ötletes, őrült agymenés, de kell hozzá egy lelkiállapot. Persze a teljes album lehet sok lett volna, amely több mint 30 tracket tartalmazott, de ebben a dózisban pont megfelelt. A lemez végére még egy nyúlfarknyi koncert adag maradt, amelyek szerintem sokkal nyersebbek és jobbak, mint a stúdiófelvételek.

 


Vol 2. : Art of Ego

Elviekben a zenekar legkultikusabb anyaga. Valószínűleg mindenki így gondolta, mert ez a korong láthatóan erre az albumra lett felépítve. Megkapjuk a kazetta teljes anyagát, valamint még egyszer ennyi számot instrumentális és/vagy koncert verzióban is. Az énekhangot sajnos nem sikerült megszoknom, gondolom én nem látom át a koncepciót, de sosem szerettem az ilyesfajta éneklést. Viszont a zene az nagyon össze van rakva. Hogy mennyire, arra az instrumentális (karaoke) szekció világít rá. Nemhogy így is megállja a helyét, de talán még jobb is. A Flowing Slowly vidám kis jammelésnek hat így. Az Art of Ego gitártémája meg konkrétan a frászt hozza az emberre. Mint amikor a slasher horrorban először lesújt a kés/balta/hagymahámozó. Az On Obese Bodies ehhez képest finom lebegés, legalábbis az első fele. Egészen más hangulata van az instrumentális daraboknak.. Ez az 5 szám akár egy nagy, egybefüggő műként is kezelhető és mivel a remaster jól sikerült akár egy friss produkciónak is el lehetne lőni, ha nem lennének rajta annyira jellegzetes dallamok. Második, harmadik hallgatásra már olyan volt néhány gitárfutam, mintha már évek óta ismerném. A koncertváltozatok nyersessége itt is jót tesz az éneknek. Viszont a zene kicsit háttérbe szorul, nem jönnek ki a részletek annyira, mint az előző korongon.

 


Vol 3. : Voluntary Swoon

A kapocs a múlt és jelen között. Az ’94-es Voluntary Swoon mellett a 2010-es és ’12-es demószámok is helyet kaptak. Hogy milyen potenciál volt a zenekarban, az is jól mutatja, hogy a Special.. ugyanabban az évben jelent meg, mint a Voluntary. Ezt az albumot inkább a progresszív (vagy inkább pszichedelikus?) metalhoz sorolnám. Van sebesség, meg odalépés (már rögtön a nyitó Immortality Expressben is), de a gitártémák nem karcolnak annyira. Az ének is jobban megtalálta a helyét és jobb párost alkot a zenével, amely dallamosabb, könnyebben befogadhatóbb lett, de még mindig nem valószínű, hogy a kereskedelmi rádiók két kézzel kapnak majd utána. A Sourceban egy kis jazz betét, mert miért is ne? A God is Sobing pedig szinte doomosan belassul. Az átlag számhossz 5 perc fölött van, ennek fő oka, hogy szinte percenként változnak a témák a számokon belül is így épülnek egy-egy színes egésszé. Lehet, hogy az Art of Ego volt annak idején az újítóbb és forradalmibb, de az időskáláról levéve és egymás mellé helyezve a Voluntaryt jobban sikerültnek hallom. A személyes kedvencem az Endless Lullaby lett. A két új demószám persze jól összekavarja a képet, mert megint csak egy őrültködős oldalukat hallhatjuk. Ebből matekozza ki valaki, hogy vajon milyen lesz az új album!

 


A küllem egységesen rendben van. A Három normál tokos cd-t egy masszív kartonfekni fogja össze. Mindhárom cd megkapta a maga 12 oldalas bookletjét, amelyekben megtalálhatjuk a dalszövegeket (az angol nyelvű dalokét is magyarul). Emellett jól sikerült fotómontázsokat láthatunk korabeli cikkekből, fényképekből és plakátfotókból és egy amolyan zenekari ars poeticát. Ez mondjuk mindhárom borítóban ugyanaz, amit így kicsit furcsáltam, hogy egy kiadványként jelentek meg.

Mai füllel hallgatva is érdekes anyag, amire szokás a „kísérletezős” címkét ráaggatni, de nem tudnám megtippelni sem, hogy toboroz-e új rajongókat, vagy inkább a nosztalgiafaktor fog működni a vásárlóknál. Lehet, hogy a triplakiadás kicsit túl nagy falat egyszerre. Azért mindenképpen drukkolok a sikerének, hogy törje az utat a hasonló kiadványok előtt, mert bizony szunnyadnak még értékek régi szalagokon.

 

 

vtb

Címkék: 
Slogan