Bejelentkezés

x
Search & Filters

Sharon Osbourne egyszer a csuklóját is megvágta, hogy bizonyítsa a szerelmét Ozzynak (fotó)



A Black Sabbath frontember felesége, Sharon Osbourne bevallotta, hogy egyszer megvágta az ereit, hogy bizonyítsa szerelmét férjének, Ozzynak.

„Ezt idáig nagy titokban tartottam. Kizárólag Ozzy és én tudtam róla. Még a gyerekeimnek sem mondtam. Nagyon hülye dolgot csináltam és nagy bajba sodortam magam. Azért osztom most meg ezt mindenkivel, mert szeretném, hogy tanulságként jelenjen meg az emberek fejében. Nagy tanulság volt számomra. 27 éves voltam.”

„Nagyon fiatalok voltunk és elmentünk inni. Azt bizonygattam Ozzy-nak hogy nagyon szeretem. Erre ő megkérdezte, hogy bármit megtennék-e érte? Én válaszoltam, hogy persze. Ő pedig azonnal azt válaszolta, hogy akkor bizonyítsam be. Annyit mondtam, hogy képes lennék meghalni érted. Volt egy steak kés az asztalon. Csak azt mondtam, hogy nagyon szeretlek és megvágtam a csuklóm háromszor. A következő pillanatban a sürgősségin ébredtem, és kijózanodtam. Persze megjelent a rendőrség is, és máris rettenetesen szégyelltem a dolgot.”

 


 

Címkék: 
ozzy osbourne