Bejelentkezés

x
Search & Filters

Ilyen volt a Megyer Camp, ahol a rákkenroll találkozott a tehénnel!



Megyer, Magyarország egyik legkisebb faluja, ami nem csak ezért különleges, hanem mert nyáron egy hétre a pici falu egy nagy fesztivállá változik, mint a mesékben. Közhely vagy sem, de ez a rendezvény tényleg olyan, hogy nem lehet igazán elmesélni, ezt át kell élni – azért mégis megpróbálok egy kis ízelítőt adni, milyen is a Megyer Camp Fesztivál. (Figyelem, teljes elfogultság következik!

Anno 2008-ban az első Zorall Sörolimpiának adott otthont a település, én viszont 2010-ben voltam először, de már akkor is lenyűgözött, mint megrögzött Hegyaljázót is, a családias hangulat, hogy cirka 15 perc alatt széltében-hosszában körbe lehet járni mindent, nem maradsz le semmiről a múltban ragadt parasztházak között.

Szerdán mentünk le Panni barátnőmmel a 0. napra (fotók itt), szállás elfoglalása (amitől leesett egyébként az állam, a vintage stílusban berendezett és teljesen felújított ház csodaszép volt), a kertben a sátrak felállítása, kipakolás, és a jól megérdemelt első fröccs, ismerősök üdvözlése. Aznap, illetve az előtte lévő két napon amatőr zenekarok előzték meg a fesztivál első komolyabb fellépőjét, a Dirty Dance-t, akik a kis létszám és enyhén csípős idő ellenére is nagyon jó kis riszálós bált kerekítettek a Pajta színpadon. Utánuk következett a B52, Kálmán Gyuri vezetésével, és új kedvenceimmé nőtték ki magukat. Klasszikus magyar hard rock egy „libabőröztető” torokkal.

 


Aznap korai lefekvés volt, rá kellett pihenni az elkövetkezendő napokra, húzós kis műsor elé néztünk.

Csütörtök, első nap, gyűlnek a barátok, alakul a fesztiválfíling, teraszon fröccsözve, rövidnadrágban, napszemüvegben, nagyokat nevetve.

Aztán rohantam is, mert elkezdődött a Men In The Box koncert, ők a legjobb Alice In Chains tribute band, és mint AIC rajongó, kötelező volt a megjelenés, igaz, én voltam az egyetlen, aki a színpad előtt ugrált és magából kivetkőzve üvöltötte a számokat, de ez abszolúte nem érdekelt, a zseniális koncert magával ragadott. Főleg, amikor Bánfalvi Sanyi huhogta a Rooster elejét. :) Vilkó mondta is utána, hogy hát mert ez nem egy bulizene, inkább csak bólogatós – én viszont remekül buliztam rá, azzal együtt, hogy értem és átérzem a dalokat. Utána rohantunk is Hollywood Rose-ra, akik meglepő módon sajt dalos koncerttel készültek, aminek úgy örültem, mint majom a farkának, mert nagyon szeretem a HR-t, bár igaz, hogy egy fesztivál inkább megkíván egy Guns műsort, mégis elég szép számmal összegyűltünk és buliztunk egy jót. És itt jegyezném meg, hogy nagyon büszke vagyok Erikre, aki tökéletesen beilleszkedett a zenekarba. :)

Ezután Szekeres Andris koncertjébe kukkantottam bele, de mentem is tovább, sürgős italújratöltés céljából. Illetve a hivatalos fotóssal, Tomival megbeszéltük még délután, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy Megyer Camp TV-t, ahol megkérdezzük a népeket, hogy érzik magukat, miért jöttek, ilyenek, és felvetődött, hogy ha már cikkeket írok, legyek én a riporter. Nos, meglehetősen érdekesre sikerült, az elfogyasztott fröccsöknek köszönhetően részemről, de egész jó kis videó lett, akit érdekel, itt megtekintheti, ezzel foglalatoskodtunk két koncert között/alatt.

 


Oké, letudtuk a fesztiválozók meginterjúvolását, így bele is vetettem magam a Kartellizációba, ugrálás, r*bancozás, Ganxsta Zoli élő italszökőkútjának megcsodálása, volt minden. Közben a Pajta színpadon a Mátyás Attila Band csapott a húrok közé, őket meg még sosem láttam, úgyhogy át is mentem, hogy megnézzem. Meg kellett állapítanom, hogy Attila iszonyatosan szuggesztív ember, tök mindegy, hogy mit csinál. Nagyon pörgős, pattogós kis koncert volt, ki is fáradtam, úgyhogy az Alvin és a Mókusokat a teraszról hallgattam meg, hogy erőt gyűjtsek az Action-re. Na, az aztán odab*szás volt! Egyébiránt volt szerencsém a kezdetektől látni a bandát az új felállásban, ami már az első perctől kezdve olajozottan működött, nagyon ráéreztek egymás ritmusára a fiúk, és ez az eltelt idővel még inkább csiszolódott, tökéletes volt! (fotók itt)

 


Ennek ellenpólusaként (ha mondhatom így) a Blues Company megosztó kompániája következett, akik motoros találkozó hangulatot varázsoltak a még ébren maradtaknak (vagy el nem menekülőknek), a k*rvap*csába! :)

Utánuk egy nagyon jó kis zenekar jött, azt hiszem, a Kyrosaurus volt, klassz kis táncos levezetés hajnalban, fél 5-ig sikerült mulatni.

A legeslegjobb nap számomra azonban a péntek volt, délutáni matiné gyanánt az Alma Együttes szórakoztatta a nagyérdeműt, és a pici falut pici emberkék lepték el, sok kisgyerekes család jött ki, úgyhogy a családias fesztivál jelző is ténylegesen abszolválva lett.

A délután későbbi részében személyes nagy kedvencem, a Nomad játszott, róluk szintén csak elfogultan tudok írni, kis hazánk egyik legjobb zenekara a szememben, és bár még nem sokan gyűltek össze a korai időpontban, nagyon odatevős repertoárt kapott az arcba, aki a verőfényes napsütésben résztvett a bulin. Őket az Auróra követte a nagyszínpadon, amit kihagytam, lévén nem az én világom, készültem az utánuk érkező Kowalsky meg a Vegára. Az volt ám az igazi szeretetünnep! :) Önfeledt tánc, öleléshegyek, mindenki szeretett mindenkit, leírhatatlan hangulat, a végén pedig a konfetti eső parádés lezárása volt az energiabombának.

 


Ismét éles stílusváltást választottam, a Psychogang után az Apey and the Pea zúzta le keményen az arcokat, olyan súlyos, igazi mocsári világot varázsolva a fülledt nyár éjszakába, hogy csuda! Amikor pedig Andris lejött a szigorúan bólogató közönség közé, hát óriási volt! Nagyon kevés ennyire profi és világszínvonalú banda van az országban, de ők a top 3-ban benne vannak részemről. Kalapemelés!

Mindeközben a felvidéki fenegyerekek vették birtokba a nagyszínpadot, a Rómeó Vérzik első tíz évének dalaival és az ex-gitáros Pükével kiegészülve, így olyan dalok is felhangzottak, amik koncerten ritkán, de igény mondjuk lenne rá. Hamisítatlan rákkendroll volt, óriási tömeggel.

Innen úsztunk át Fish!-re, akik mindig olyan házibuli hangulatot csapnak, hogy iszonyat, a szerencsésebbek pedig kaphattak összeszerelhető, foszforeszkáló szemüveget, ami baromi vicces volt, és jelszóra kellett feltenni, a látvány borzasztóan mulatságos volt. És életemben először bodysurf-öltem, úristen, annyira király volt! :D Csak sajnos a biztonságiak nem engedték túl sokáig élvezni, de attól örök élmény marad! Annyira bele is jöttünk a hangulatba, hogy reggel 7-ig toltuk a bulit, hajnalban, amikor a nem tudom melyik zenekar véget ért, elkezdtünk lázasan akusztikus gitárt keresni, hogy a Rómeós srácok a tábortűz mellett még szórakoztassanak már minket és persze magukat olyan 5 óra magasságában, de sajnos nem találtunk, így csak a hajnali világmegváltásos beszélgetés maradt, persze ez nem baj.

Ennek köszönhetően a szombati napot nyugdíjasan a teraszon töltöttem néhány barátommal, nem bírtam bemenni bulizni, így sajnos lemaradtam a Junkies-ról, a Road-ról, a Rómeó Vérzik második tíz évéről (bár őket nem mintha nem láttam volna már ezerszer, de azért mégiscsak…), a Hoolywoodoo-ról, a Ramones Maniaról, az Ördög-ről (pedig nagyon kíváncsi lettem volna rájuk) és a Dorothy-ról is. Beszámolók alapján fergeteges volt mindegyik koncert, de hát az öregedés nagy úr…

 


Sajnos a vasárnap hajnal azonban beárnyékolta az egész heti boldogságot, ugyanis valakik végig fosztották a falut, és vitték majdnem az összes fotós felszerelését, tableteket, telefonokat, készpénzt, saccperkábé 4-5 millió forint értékben… Úgyhogy ezúton is szeretnénk megkérni mindenkit, hogy amennyiben találkozik ezekkel a cuccokkal, amelyek listája itt található, az jelezzen! Nagyon köszönöm minden károsult barátom nevében! Erről bővebben itt olvashattok.

A tragikus véget félretéve, egy frenetikus pár napot töltöttünk el, móka, kacagás, nyári hangulat, Marcal beach, és remélem jövőre találkozunk Megyeren veletek, és a tehénnel is!

 

Szeszti

 

Fotók: Katona Tamás