Bejelentkezés

x
Search & Filters

EDDA - Pataky Attila szerint a világ vezetői lepaktáltak az űrlényekkel (interjú)



Az EDDA Művek énekese, Paraky Attila szerint a Rosetta üstökösprogramra szánt 1,2 milliárd euró jobb helyen lett volna az éhezőknél. Tőlünk tízévnyire kutatni: figyelemelterelő program. Pataky Attila és az UFO-k kapcsolatáról a cikk alján megtekinthettek egy elemzést.

Magyarország nemsokára az Európai Űrügynökség teljes jogú tagja lesz. Örült, amikor meghallotta a hírt?

Mióta ember az ember, többre törekszik. Hiába halnak éhen Etiópiában, akkor sincs kegyelem: az ember megy előre, géneket klónoz, kutat, kíváncsisága végtelen, bármi legyen is az ára. Vannak fontosabb dolgok is: Magyarországon 30-40 ezer gyermek éhezik naponta - innen nézve szinte semmi szükség a fent említett szervezetre. Mivel nem ismerem az Európai Űrügynökséget elég alaposan, nem is szeretnék sarkos véleményt megfogalmazni, de úgy érzem, kissé értelmetlen az űrben kutakodni, amikor itt a Földön is szép számmal akadnak megoldandó problémák.

Akkor a Rosetta űrszonda és a Philae leszállóegység diadala annyira nem érintette meg?

Figyelemelterelő program, mást nem tudok mondani. Azt az 1,2 milliárd eurót adták volna az éhezőknek.

Egyre gyakrabban képviseltetjük magunkat az Űrben: gondolhatunk például a Masat műholdra, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói és doktoranduszai állítottak földkörüli pályára, most pedig a Rosetta műszereit fejlesztő magyarok kerültek be a hírekbe.

Akkor sincs sok értelme, ha magyarok is részt vállaltak benne. Ez olyan, mintha egy atomhatalom arra lenne büszke, hogy beszáll az öntöttvas radiátor bizniszbe. Gyújtsuk már be a kályhát itthon a szobában... Atomreaktorokat és nanotechnológiát használunk... Szerintem ez bohóckodás egy kicsit, cinikus bohóckodás. Az emberekkel kellene foglalkozni, nem az űrrel. A szenzitív, látó, tudó, gyógyító embereinkkel kell foglalkozni, nekik kell lehetőséget adni először. A NASA, az oroszok meg a többi nagyhatalom már kint rohangálnak az űrben, amit nem nagyon kell megfigyelniük: tény, hogy a Naprendszer ezen csücskében 72 féle civilizáció él, ezek közül 30 pedig a Földön is jelen van. Akkor minek is küldünk bárhová bármit egészen elképesztő összegekért?

A földi élet eredetét kutatják.

Tízévnyire tőlünk, valahol az űrben? Erre csak annyit tudok mondani: éljen.

Miért nem tudunk az emberiség és a többi civilizáció kapcsolatáról?

Az ember, úgy, ahogy van, genetikailag hordja magában a degenerált hatalomvágyat. Ez egy torzulat: uralkodni vágyás mások, népcsoportok felett, a Föld urának lenni, ez egy ősi, beteg kód. Céljaik eléréséhez bármire képesek a nagyhatalmak, legyen az akár egy idegen, ártó szándékú civilizáció bevonása is.

A technika, a technológia az elmúlt 100-150 évben irgalmatlanul nagyot fejlődött. Hogyan lehet az, hogy az árak – amik itt a háromdimenziós létezésben fontosak – ilyen magasak? A megélhetés egyre nehezebb. Hogy lehet az, hogy a jövőkép egyre rosszabb, szinte már nincs is mire számítani? Állandó szorongásban akarnak tartani minket, állandó kilátástalanságban élünk. Nem ellentmondás ez? De. Ez azért van, mert a világ vezető nagyhatalmai lepaktáltak azokkal a külső, idegen civilizációkkal, amelyekkel a történelem során kapcsolatba kerültek és hozzájárultak ember- és állatkísérletekhez. De a karma szabályai rájuk is vonatkoznak, a következő életkörükben ezek a politikusok megkapják majd a jutalmukat.


A magyar kormány – nem csak a jelenlegi, hanem bármelyik – tudhat a bolygóközi összeesküvésekről?

Eléggé kicsik vagyunk, de tudniuk kell róla, mi történik magasabb körökben. Medvegyev megmondta: a napi politikát és az idegenek jelenlétét dokumentáló iratok ott vannak Putyinnál és ugyanígy az összes többi nagyhatalom vezetőjénél is.

Az Európai Űrügynökség tervei szerint 2030-ra embert juttatnak a Marsra. Mi a véleménye erről?

Minek?! De erről dr. Opál Sándort kellene megkérdezni, ő járt a Marson és nagyon sokáig a Magyar X-akták csoport vezetője volt a Kádár-rendszer alatt is.

Hogyan és mivel járt ott?

A kérdés inkább az, hogy a Mars bevétele az emberiségnek boldogságot hoz vagy még több keserűséget, kínt? Ismétlem: minek odamenni, amíg több ezer magyar gyerek éhezik? Amíg ők nem jutnak hozzá a napi megfelelő mennyiségű táplálékhoz, engem egyáltalán nem érdekel se a Mars, se a Jupiter. Pedig én aztán elég nyitott vagyok. Egyáltalán: minek odamenni, ettől boldogabb lesz a szomszédom?

Lehet, hogy kutatni szeretnének, illetve találkozni azokkal a lényekkel, akikkel ön már kapcsolatba került.

És az jó lenne az emberiségnek? Attól nem változik semmi, hogy a saját kíváncsiságukat kielégítik, ez nem jelent kiutat a jelenlegi káoszból. Itt lent kell rendet tenni, aztán nézhetünk az ég felé.

Lévai Anikóval szokott beszélgetni a harmadik típusú ügyekről?

Nem kaptam felhatalmazást arra, hogy beavassak bárkit is, miről beszélek Lévai Anikóval.

Istenfélő emberként nyilatkozik önmagáról. Hogyan fér meg ez a hit az ufókkal, idegen civilizációkkal?

Hibátlanul. Én ugyanis teremtő Istenben hiszek, nem az emberi vallások kreálta krampuszban, aki nagy szakálla mögül azt lesi, hogyan nem tudjuk betartani itt a földön az egyébként jelen keretek között betarthatatlan szabályait – majd ezért megbüntet minket. Az ilyen eszméket két terület tudja igazán a maga hasznára fordítani: a vallás és a politika.

 

 

Forrás: Hír24

 

Fotó: TV2
 

Címkék: 
Edda
pataki Attila