Bejelentkezés

x

Nomad koncert a kazincbarcikai Diamond klubban (interjú, koncertbeszámoló)

Hol volt, hol nem volt, az 1987-ben alakult kis kazincbarcikai zenekar a Bedlam elindult világhódító útjára. Tagcserék után, The Bedlam néven, a ’90-es évek közepére az ország legjelentősebb prog./power/thrash zenekarává váltak. A siker csúcsán 1995-ben a zenekar egy időre befejezte a ténykedését. Hosszabb szünet után a két alapító tag, Jánosi „Cicó” Szabolcs gitáros és Fodor Zoltán énekes, 2004-ben megalapította a Nomad zenekart. 2007-ben megjelent a zenekar első – ez idáig egyetlen – lemeze a Végál.om…. A zenekar 2009-ig sokat koncertezett, többek közt a Tankcsapda előzenekaraként. 2009–ben „Cicó”-ék újra életre keltették a The Bedlam-ot néhány koncert és egy album erejéig. Ezután sem a Nomad-ról, sem a The Bedlamról nem lehetett hallani egészen mostanáig. Cicóval és Juhász Marcival a kazincbarcikai koncert előtt ültem le beszélgetni.

 

RB: Mi volt ennek a hallgatásnak az oka?

 

Cicó: 2004-2009- ig ment a Nomad, utána mikor a The Bedlam-ot összeraktuk országos turnéra indultunk a Tankcsapdával. Az nagyon jól sikerült, jók voltak a visszajelzések is. Ennek ellenére volt egy olyan pont a zenekar életében, hogy Fodi (Fodor Zoli) Japánba költözött és ez lett végül is a zenekar vége.

 

RB: Ez mikor volt pontosan?

 

Cicó: 2009-ben, közvetlenül a Tankcsapda turné után. E miatt nyilván a Bedlam és a Nomad is szünetelt, de ennek nem is Fodi volt az oka igazából. Egyrészt a Bedlam-nak volt egy ilyen kulturközönsége, egyfajta kultusza..

 

RB: Azt hiszem, nyugodtan kimondhatjuk hogy kultusz zenekarrá nőttétek ki magatokat a ’90-es évek közepére..

 

Cicó: Igen. Én úgy éreztem, hogy azoknak az embereknek nagyon tetszett. Én viszont úgy voltam vele, hogy akkor lett volna igazán értelme, hogy ha megújítottuk volna ezt a műfajt. Amire lett volna lehetőség,  de így, hogy a Fodi nem volt itt, nem volt értelme csinálni. A Bedlam az Fodi és én, -meg a többiek nyilván-, de Fodi nélkül ez nem mehetett. Ez volt tehát mindkét zenekarnak a szünetkényszere és annak az oka, hogy miért nem lehetett rólunk hallani. Aztán én folytattam a zenélést és egy csomó téma jött, amit Petyának (Újvári Péter-dobos) egy házibuli alkalmából megmutogattam és erre ő azt mondta, hogy azonnal csináljunk egy zenekart.

 

RB: Ő kézenfekvő volt a Bedlamból…

 

Cicó: Igen, igen  és hát az volt, hogy Levinek is mutatta és ő rögtön mondta, hogy úúú  … jövök. Akkor neki sem üzemelt a Neck Sprain, mert hogy az ő énekesük meg Angliába ment. Akkor elkezdtünk próbálni és pár hónapra rá Cseresznye is csatlakozott hozzánk. Az, hogy akkor nem lett belőle valami, annak az volt oka, hogy nem tudtuk az énekes személyét eldönteni. Nyilván a Marcira vártunk, ha,ha….nem volt még nagykorú,ha,ha

 

RB: Hogy került Marci a képbe?

 

Cicó: Zenész körökben is terjedt a hír. És amikor Cseresznyét bevettük, akkor ő kirakta a weboldalára, hogy énekest keresünk. Nagyon sok énekest kipróbáltunk szakmán belülről is és Marcival jött meg az, amit vártunk. Úgy kerestük, ahogy a Petya mondta „amikor az énekes a zenénket négyzetre emeli, akkor van meg az énekesünk”. És Marci az első pillanattól kezdve ezt megtette. Hál’ Istennek így alakult a dolog.

 

RB: Marci te, hogy értesültél arról, hogy Cicó-ék énekest keresnek?

 

Marci: Ééén ?! Sehol. Én nem tudtam róla, hogy van ilyen lehetőség. Én a Szigeten találkoztam velük. Odajöttek hozzám, hogy te vagy az énekesünk! ..ha,ha,…És hát ennyi volt. Elmentem, megpróbálkoztam, tetszett nekik, röviden ennyi volt a történet.

 

Cicó: Szombaton találkoztunk, hétfőn próbáltunk.

 

RB: Marci, téged a TV nem köt valamiféle szerződéssel?

 

Marci: Hát abba inkább ne menjünk bele - nevet.

 

Cicó: Nagyon megértő a TV. Végül is valahol ez lenne a célja ezeknek a tehetségkutatóknak, hogy az ilyen tehetségek, mint a Marci, felszínre kerüljenek. Marcival az volt még a jó, hogy ő saját dalokkal hódította meg a közönséget és a legvégén a legjobb négy közé jutva esett ki.

 

RB: Gondolom ez több volt, mint amit az elején reméltél.

 

Marci: Én nem is akartam indulni. A munkatársaim neveztek be. A gumigyárban állandóan énekeltem, mint az állat,…ha,ha. Előtte én már próbálkoztam de úgy voltam vele, hogy többet nem indulok ilyenen.

 

RB: De azért nem bántad meg? Jól jöttél ki belőle.

 

Marci: Persze. Különben még mindig a gumigyárban dolgoznék. Többet keresnék, de most jobb így a zenekarral nyomni.

 

RB: Hogy sikerült Marcinak a beilleszkedés?

 

Cicó: Ugyanolyan ember, mint mi vagyunk. Egy kicsit nyersebben, virgoncabban, fiatalosabban. A budapesti énekesekkel szemben azért volt nekem nagyon könnyű a Marcival, mert egy kazincbarcikai srácnak olyan aurája van, amilyen a pestieknek nincs. Amikor Kazincbarcikán járok és találkozok egy barátommal, akkor tudom, hogy hányadán állok: tudom mire gondol, ami a szívén az a száján, földijeim. Sokszor elmegy az ember máshova és azt látja, hogy egy maszk van az embereken, nem is tudja mire gondolnak, ilyen nagyarcok. Marci egy tök egyszerű ember, ugyanolyan mint én és hasonlít a világnézete az enyémhez…- (Marci nevet.) Amilyen volt nekem is 22 évesen.

 

 

RB: 2 dallal már el is készültetek - amit a soundcloud.com oldalon el is lehet érni - az Ajtó a mennybe és az Engedd,hogy érezzem még egyszer címűekkel. Készül-e album, és mikorra várható?

 

Cicó: Nagyjából az anyag összeállt, nyilván akkor nem tudnánk itt játszani ma este. Van néhány dal, ami ha az album megjelenik, akkor azok lesznek az éllovasai. Tehát van egy olyan része, hogy az igazán jó dalok még hátra vannak. Most vonultunk stúdióba, tegnap is énekelni meg gitározni voltunk. Két dalt befejezünk még május elején. Azt majd meglátjuk, hogy ezek mikor jelennek meg, de a lemez az év végére biztosan meg fog jelenni. Abban még nem született döntés, hogy feldaraboljuk-e őket és EP-ként adjuk ki, aztán meg majd a végén teljes lemezként. Ez majd igény szerint dől el. Lehet, hogy egy-két dalnak nagyobb felhajtást csinálunk. Lehet, hogy a lemez még most nem kapna akkora figyelmet, mert azt vesszük észre, hogy a zenekarnak a közönségét még most találja meg a zene. Nem sokkal ez előtt indult a Facebook oldalunk is 130 like-ról, most 1200 körül van és hát ha akkor kijön a lemez, akkor csak 130 ember ismerte volna meg. Nyilván gyarapodott volna, de minél tovább tart ez a dolog, annál több emberhez fog a lemez eljutni.

 

RB: Hogy áll Marci a Fodi féle dalokkal?

 

Cicó: Jól áll neki. Mindig azt mondja, hogy azokat sokkal könnyebb énekelni.

 

Marci: Sokkal könnyebb énekelni, mint a mostaniakat…ha,ha

 

Cicó: Fodinak is nagyon jól kitalált énekdallamai vannak és hát a szövegét nyilván az új dalokba is átvisszük. Az új dalok nehezebbek Marcinak…

 

RB: Eddig Fodi írta a szövegeket. Ez változott valamit?

 

Cicó: Nem, nem. Annyi van, hogy most Marcinak a régi szövegírója– ő is egy kazincbarcikai fiatalember,-  Léhi Ákos ír még szövegeket és nagyon jól megférnek egymás mellett a Fodiéval. Nekem a Fodi a legjobb barátom és nagyon sajnálom, hogy nincs itt és majd biztos jönni fog, Marci is mondta, hogy nagyon szívesen énekelne vele…

 

Marci: Fodi, hogy ha hazajössz, nyomni kell együtt egy duettet…ha,ha.

 

Cicó: Úgyhogy együtt fogunk akkor énekelni. Meg hát nagyon hálásak vagyunk, mert a Nomad  az én és Fodi közös kisbabája, amit felneveltünk és örülünk, hogy hozzájárult, ahhoz, hogy a Nomad nevet továbbvigyük. Részéről is egy nemes gesztus volt.

 

RB: Az Engedd, hogy még egyszer érezzem című dalhoz videóklipp  is készült, aminek a napokban volt a premierje és mi is bemutattunk itt az oldalon. Mielőtt jöttem, megnéztem a youtube-on, 5000 feletti a nézettsége.

 

Cicó: Igen, ezen mi is meg vagyunk lepődve, mert ez nagyon sok. Annak idején felraktuk ezt az énekest keresünk videót Cserkónak a weboldalára, azt egy év alatt 2000 nézték meg. Nem gondoltuk, hogy ez ilyen jól fog alakulni. Szerettük volna azért is a Cserkót, mert nagyon jót tett volna, a médiától nagyobb figyelmet kaptunk volna. De hát ő is elköltözött Magyarországról, így hát most ő e miatt nincs. Egyébként nagyon aranyos. Ő is segíti a zenekart ahol tudja, és mi is segítünk neki. Szurkolunk neki, hogy összejöjjön neki a kinti siker.

 

RB: A mai kazincbarcikai lesz az első koncert ebben a felállásban.

 

Cicó: Igen, és ez számunkra az egyik legfontosabb: hazai pályán, induljon innen a zenekar karrierje.

 

RB: Aztán holnap a ShowBarlangban. Lesznek további koncertek esetleg turné?

 

Cicó: Igen, mindenképpen. A menedzserünk is javasolta, hogy el kellene mennünk egy-egy nagyobb zenekarral turnézni. Ősztől tervezünk turnét és majd meglátjuk, hogy mi lesz. Most tárgyalunk koncertszervezőkkel. Sajnos a Slash koncertről lemaradtunk, oda szerettünk volna menni, de még az igazából a felkészülési időszakunkba esett, ez volt az egyik oka. Most kaptunk a Petőfi rádióból felkérést. Május 7.-én lesz egy MR2 akusztik felvétel, most arra készülünk. Nyáron lesz egy pár fesztivál, de a nyáron be szeretnénk fejezni a teljes lemez anyagot. A dalok meg vannak írva, Fodi is elküldte a szövegeket, már csak össze kell csiszolnunk és a teljes anyag szeptembertől már hallható is lesz koncerten.

 

RB: Ezeken kívül mik a jövőbeni tervek?

 

Cicó: Szeretnénk, még egy másik videoklipet. Ennek egyelőre anyagi korlátai vannak, majd meg látjuk, hogy fog alakulni. Nagyon örülünk, hogy ilyen nagy az érdeklődés a zenekar iránt, nyilván köszönhetjük a Marcinak is, mert hát sokan szeretik őt a TV-ből. Bill bácsinak, aki is egyből megosztotta a klipünket, és ott kaptuk a legtöbb like-ot: 4 perc alatt 400-at. Hosszú távon gondolkozunk: olyan dalokat sikerült csinálni, ami hosszú távon előre viheti a zenekart. Abban reménykedünk, hogy 2014-ben mi leszünk az év zenekara…ha-ha.  De komolyan. Ha lehet ilyet mondani.

 

RB: Hogyne lehetne, a ti esetetekben főleg. Egy gondolat erejéig, még a Bedlamról így a végére. Lezártátok, vagy benne van-e a lehetőség, hogy ha Fodi egyszer visszajön, akkor újraélesztitek?

 

Cicó: Nyilván, hogy ha visszajön, akkor vissza fogunk térni rá. A Bedlam az egy olyan gyerek, ami az én gyerekem. A kezdetektől neveltem, így hát nagyon kedves. Úgyhogy, ha Fodi egyszer visszajön, mindenképpen csinálunk egy visszatérő bulit. Annak, hogy hosszú távon van-e, vagy lesz-e értelme? Majd meglátjuk. Most úgy gondolom, hogy angol nyelven van a dolognak egy olyan limitje, ami a rajongóinkat nyilván kielégíti, de hogy mennyire előremutató, azt nem lehet előre tudni. Van néhány olyan ötlet, ami a Nomadba nem fér bele, és ha Fodinak is tetszik, akkor akár lehet is belőle valami. Az már egy másik történet. A Bedlamot egy szűkebb kör szereti, azok viszont nagyon.

 

RB: Köszönöm az interjút és sok sikert az esti koncerthez.

 

Nomad – Diamond Club 2013. április 12. (koncertbeszámoló)
 

Pár hete már elérhető két új Nomad dal, az Ajtó a mennybe és az Engedd, hogy érezzem még egyszer a Soundcloud.com-on, amik iszonyatos energiával bírnak. Az utóbbiból klipp is készült, ami szintén nagyon jól sikerült (néhány napja bemutattuk itt a Rockbook-on is). Juhász Marci –akit a legtöbben Csillag születik című műsorból ismerhetnek- a két nóta alapján kitűnő választásnak ígérkezett. Kíváncsi voltam, hogy birkózik meg a korábbi Nomad dalokkal, így hát izgatottan vártam a koncertet.

 

 



Az előzenekar ezen az estén a miskolci Sound Height 69 volt. A banda 2008 óta működik és több tehetségkutató versenyen is első helyezést értek el. A srácok bár nagyon fiatalok még, zenéjükkel visszarepítenek minket a ’90-es évek elejére. Abba a korba, mikor még a Sing-Sing és a Sex Action élték fénykorukat. Saját dalaik is ezt az irányvonalat követik. Jól összeszokott csapatról van szó, jól kezelik a hangszereiket, viszont ezen az estén kisegítő dobossal érkeztek és ez néhol meglátszott a pontosságon. Főleg az első lemez az Elrontott kölykök anyagáról játszottak, ami a honlapjukról ingyenesen letölthető. A saját dalok mellett volt még Akela – Rockernek születtem, Sing-Sing – Életfogytig Rock ’n Roll és Halál a májra. A srácok tényleg jól nyomták, de valahogy mégsem sikerült a „táncparkettre” csalogatni a közönséget. Néhányan csak a háttérben bólogattak szolidan.

 

 

 



 Nem úgy, mint a Nomad-on. Mire a zenekar felpakolt, már a kb. 250 fős nézősereg is a helyén volt. Már a nyitás előtt volt szerencsém hallani a beállást és ott is bebizonyosodott, hogy Marci remek választás volt az énekesi posztra. Marci beköszönt: „mindenki buzi, aki nem táncol” és már kezdődött is a buli. Új számokkal kezdtek: Ne félj; Ajtó a mennybe – itt a közönség már a zenekarral énekelte a szöveget és  fülbemászó refrént „..és a parkolóban előhúzta gitárját az a lány, ahogy énekelt tudtam, minden más lesz ezután”- a végét pedig még jobban meghúzták mint a stúdió verzióban. Aztán még két új dal következett: a Tettre kész, és a Maradj még. Azután a régi Nomad slágerek: Egy ember a világgal szemben; Csak egy függöny; 35; és bebizonyosodott hogy Marci megállja a helyét a régi dalokban is. Talán nem sértem meg Fodi-t (korábbi Nomad énekes), ha azt mondom érces hangjával Marci talán még egy kicsit hozzá is tudott tenni a dalokhoz. Következett az Oly csendes és a Flashback bazár. A koncerten jól szólt minden, így élvezhettük Cicó egyedi gitárjátékát, ami alá a ritmusszekció (basszuson Nagy Levi a Neck sprain-ből és Újvári Petya a doboknál) dinamikus lüktetéssel rakta az alapokat. Marci, mint frontember is jól vizsgázott, bár a közönséget nem nagyon kellett biztatni, végig kitartóan énekelték és zúzták a koncertet. A 250 fő hamar elfogyasztotta a levegőt így néhányan, a terem bejáratából figyelték tovább a koncertet. Csaknem az összes dalt eljátszották a Végál.om.. albumról. A koncert végén egy blokk erejéig, Marci két szerzeménye is helyett kapott, például a pénzéhes nőkről szóló nagysikerű szerzemény. A közönség nem elégedett meg a főműsorral – hogy is lehetett volna, hiszen a Nomad egyedi zenéjével nem lehet betelni - és kórusban követelték a ráadást. A ráadásban, újra eljátszották a Maradj még-et és az Engedd, hogy még egyszer érezzem-et.

 



Remélem, nem tűnik el újra a csapat, és még sokáig láthatjuk, hallhatjuk őket. Aki teheti, csípje el őket valahol. Izgatottan várom az albumot. Addig is marad a Végál.om.. és a két új dal a soundcloud-on:

 



„ Engedd, hogy még egyszer érezzem…”
 

Lehet jelölni a zenekart a Facebook-on is:

 

https://www.facebook.com/nomadzenekar?fref=ts

Sound height 69:
http://www.sh69.atw.hu/

 

Bodzilla

 

Címkék: 
Nomad
The Bedlam
Sound Height 69